Az egyik kedvenc témám a Hawkins-féle tudatszintek, néhány hete írtam legutóbb posztot ezzel a témával és a számokkal kapcsolatban.

Dr. David R. Hawkins az ,,Elengedés" című könyvében az autós koccanás példájának segítségével így mutatja be az egyes tudatszinteken

megnyilvánuló általános emberi reakcióinkat:

,,Vegyük például azt az esetet, hogy éppen leparkolunk az autóval, és amikor kiszállunk, valaki tompa csattanás következtében nekünk tolat. A

lökhárító és az első sárvédő is behorpad. Lássuk, mit mondanának a különböző tudatszintek ebben a helyzetben:

Szégyen:

Milyen kínos. Olyan béna sofőr vagyok, még parkolni sem tudok... Soha semmire sem leszek jó.

Bűntudat:

Ezt jól megérdemeltem. Hogy én milyen ostoba vagyok. Ügyesebben kellett volna parkolnom.

Apátia:

Miért van ez? Mindig ilyen dolgok történnek velem. Amilyen a formám, még a kárt sem fogom tudni behajtani. Semmi értelme beszélni vele, csak

beperelne. Az élet pocsék.

Bánat:

Összetörtem az autót. Már sosem lesz ugyanolyan. Az élet kemény. Egy rakás pénzt fogok most elveszíteni.

Félelem:

Ez a pasas biztosan tajtékzik. Attól tartok még megüt. Nem merek ellenkezni, még a végén beperel. A kocsi sem lesz már a régi. Az autószerelők

meg állandóan átvernek. A biztosító úgysem akar majd fizetni és a végén ottmaradok majd a csávában.

Vágy:

Ezen még kereshetek is. Azt hiszem úgy kellene tennem, mint akinek megsérült a nyaka. A sógorom ügyvéd, kiperli a vagyonából. Kárbecslést

majd egy drágább helyről szerzek be, a kocsit pedig egy olcsóbb helyen javíttatom meg.

Harag:

Átkozott idióta! Móresre tanítom ezt a pasast. Megérdemelné, hogy orrba vágjam. Ezért bűnhődni fog. Kiperlem a vagyonából. Forr a vérem, szétvet

a düh, meg tudnám fojtani ezt a szemetet.

Büszkeség:

Hát miért nem figyelsz oda, te ostoba. Istenem... a világ tele van ilyen kétbalkezes barmokkal. Hogy merészeli összetörni az autómat. Mit képzel, ki

ő! Valószínűleg olcsó biztosítást kötött. Hála Istennek az enyém a legjobb.

Bátorság:

Nos, mindkettőnknek van biztosítása, megírjuk a betétlapot és majd elintézem. Kellemetlen, de majd megoldom. Beszélek a sofőrrel és majd

bíróság nélkül, egymás között elintézzük.

Pártatlanság:

Ilyen dolgok előfordulnak. Nem vezethetsz évente harmincezer km-t koccanás nélkül.

Hajlandóság:

Hogyan tudnám valamelyest megnyugtatni ezt a pasast? Nem kellene rosszul éreznie magát emiatt. Szépen kitöltjük a betétlapot és ennyi az egész.

Elfogadás:

Lehetett volna sokkal rosszabb. Legalább senki sem sérült meg, csak anyagi kár keletkezett. Majd a biztosító elintézi. A pasas gondolom zaklatott.

Persze ez természetes. Az ilyen dolgokról senki nem tehet. Hála Istennek nem én irányítom a világegyetemet. Ez csak egy apró kellemetlenség.

Ésszerűség:

Nézzük gyakorlatiasan. Szeretném minél gyorsabban elintézni, hogy mehessek a dolgomra. Mi a probléma leghatékonyabb megoldása?

Szeretet:

Remélem nem túl ideges. Majd megnyugtatom. Á, nyugalom, nincs semmi baj. Mindkettőnknek van biztosítása. Tudom milyen ez, velem is

előfordult már. Csak egy apró horpadás volt és egy nap alatt meg is javították. Ne aggódjon, ha nem akarja, ne töltsünk ki betétlapot.

Megegyezhetünk másképp is és akkor nem emelkedik a biztosítási díja. Majd az emberi bajtársiasság jegyében vállára téve a kezét nyugtatja a

zaklatott sofőrt: rá se rántson.

Béke (ezen a rezgésszinten már mindennapos a szinkronicitás, ezért a példában Hawkins ezt jól kidomborította):

Hát micsoda véletlen! Épp meg akarom javíttatni a lökhárítót. Furcsán zörög, és már volt rajta egy horpadás. És most ingyen meg tudom javíttatni.

Mondd csak, te nem Gyuri sógora vagy? Pont téged kerestelek. Volna egy nagyobb munka és azt hiszem, te alkalmas vagy rá. Mindketten jól

járnánk. Úgy látom, te el tudnád végezni nekünk a háttérmunkát. Mit szólnál, ha egy csésze kávé mellett mindent megbeszélnénk? Apropó, itt

vannak a biztosítási adataim. Nem mondod, hogy ugyanannál a cégnél van biztosításunk?! Micsoda véletlen, minden a lehető legjobban alakul!

Semmi gond, a koccanást máris elfelejtette és dudorászva elsétál újdonsült barátjával...

A fentiek éppen azt szemléltetik, amit boncolgatunk. Mi magunk teremtjük a feszültséggel teli reakciókat, méghozzá annak következményeként,

amit az elménkben tartunk. "

Nekem sokat segít a tudatos figyelem fenntartásában és az önellenőrzésben ez a kis példa, gondoltam megosztom veletek is. Bármilyen más

szituációra is rávetíthető.